Újrakezdés

Csodálatos volt a szombati nap. Már reggel izgatottan keltem fel s tipikus női mivoltomnak megfelelően sokáig készültem. Valamiért ismét elkapott a "ne menj" érzés. De mit volt tenni, elindultam. A kicsi most otthon maradt. Szerettünk volna egy kicsit kettesben lenni. Megérte. Egy könnyed városligeti séta után elmentünk moziba, ahol megnéztünk egy animációs filmet, a Toy Story 3-at, gyermeki lelkünknek adózva ezzel. Majd egy komolyabb következett, a Csak szexre kellesz című film. Az a tipikus összebújós szerelmes pár voltunk, akik számtalanszor mondták ki még a film alatt is azt a bűvös szót, hogy szeretlek, s megszámlálhatatlan csók csattant el. Miután vége lett a fimnek kisétáltunk egészen sashalomig. A hűvös idő ellenére jó volt kéz a kézben járni, sétálni, mélyen egymás szemébe pillantani. Jó volt ismét boldognak érezni magam, mint egykor. Mivel nem volt velünk a kicsi Norcó, így akadályok nélkül tudtunk meg-meg állni és mindenről beszélgetni. Úgy érzem szerelmes vagyok. Boldog. De nem bizakodom, még mindig nem. Tervezgetünk, elvagyunk. De nem vagyok optimista, nem bízom el magam, mert amikor teljes odaadással szeretek valakit általában akkor üt be baj. Csak ez így nagyon nehéz. Sokszor mondanék tennék valamit, de mégsem teszem, aztán meg hülyén jövök ki a helyzetből. Majd ha hetek, hónapok telnek, talán majd akkor teszem meg amit most nem szeretnék. Igazából nem tudom. Magam vagyok a teljes antiszocializmus és pesszimizmus egy személyben. Valahogy annyira hajtottam a jót és a szépet, hogy kaptam jócskán az élet pofonjai közül, de mégsem tértem észhez. Most pedig hogy itt lenne talán az igaz szerelem, nézd mit teszek. Azon gondolkodom, nem-e lenne jobb nekünk egyedül, Van elég bajunk, gondunk, zűrös életünk, nem kell ebbe senkit belecibálni ezzel őt is lehangolni. Nem tudom mit tegyek. Szeretem, nem akarom elhagyni, de valahogy mégsem megy. Lehet, hogy tényleg túl gyors ez az egész.