Újrakezdés

Norcikám olyan mint egy kis papagály, ami folyton vissza-vissza mondja amit hall. Egyre ügyesebben beszél. 2-3 hete összeköltöztünk apucival, azóta rajta lóg állandóan. Sokat járunk játszótérre, ügyesen mászókázik és egyedül csúszdázunk. Igazi csupamosoly, aktív gyerkőc lett belőle. :)

Norcikám az elmúlt időben igen sokat fejlődött. Már nem csak beszél, de össze is kapcsol szavakat, megnevezi a tárgyakat és igen, elkezdődött az "Az mi?" korszak. Minden érdekli, mindenre kiváncsi és mindenről megkérdezi; - Az mi? Annyira aranyos tud lenni ilyenkor. Nyugodtabb kiegyensúlyozottabb. Mondjuk ez köszönhető annak is, hogy nagyon apás és az elmúlt hónapban talán 4-5 napot nem töltöttünk együtt apucival, valahogy mindig megoldottuk. Ha minden rendben akkor nemsokára költözhetünk talán. Akárhova megyünk apuci viszi a nyakában, vagy épp előtte motorozik. Ha "otthon" vagyunk akkor pedig állandóan nyúzza, hogy labdázzanak, vagy épp repülőzzenek. Jó nézni őket ilyenkor. Lassan megérik mind a kettő az apa-fiú szerepre...

Rég írtam. Norcó helyzete sokat változott. Már tudjuk, hogy május 19. megyünk Vadaskertbe és azt is, hogy május 30. pedig kardiológiára. Mióta Apuci velünk van sok minden történt. Elkezdtünk szépen beszélni, sőt, pár napja, talán egy hete elkezdett összekapcsolni szavakat. Nyugodtabb, hamarabb szót fogad az apja jelenlétében. Végül én is nyugodtabb vagyok, s nem tagadom több türelmem van hozzá. Jön a jó idő, így néhol a kedvem is jobb, de aggaszt, hogy a gyerkőc igényelné a társaságot a játszóteret, de nem tudom kivinni. Nem azért mert nem akarom, hanem azért mert nem tudom. Nem kockáztatom meg, hogy bármi történjen. sokat fejlődik, ügyes, ha így haladunk akkor nyáron talán szobatiszta lesz. :)

Szombattól szerdáig apucinál voltunk. Norcó az esti alvásoktól eltekintve egész jól megvolt. Néha volt egy kis hiszti meg egy kis nyafi, de minden rendben volt. Kezdi megszokni a légkört egyre többet és tovább alszik apánál is. Viszont teljes mértékben úrrá lett rajta a nem korszak. Bármit kérdezek tőle a válasz nem és ezt ő úgy is gondolja. Illetve apás korszakunk is kezdetét vette. Apának szót fogadunk, jól viselkedünk, el van a nyakában. Sőt! Át is tudta öltöztetni és el is aludt vele! Számomra teljesen meglepő, hogy milyen hamar elfogadta Norbi, de én ennek csak örülök és persze a párom is. Jöttünk ma haza és amint elindult a vonat jöttek a már várt kiáltások - apa! Apa! APA! - azt hittem, hogy sosem hagyja abba és majdnem igazam lett. Rákosig, ezt hallgattam, vagyis még a metrón is az apukáját kereste. Aztán Rákos után nemsokkal elaludt, azóta az igazak álmát alussza.

Az elmúlt két napban Norcón érdekes dolgot vettem észre. Ha valaminek nagyon örül vagy valamin nagyon besértődik akkor elkezd a kézfejével repülő mozdulatokat csinálni. Mint ha repdesne. Nem tudom miért van ez, de fura. Minden esetre figyelni fogom, hogy csak bohóckodik, vagy tudat alatt csinálja.
Amúgy sikerült a Vadaskertbe időpontot kérnünk. Május 19. csütörtök. :)
 

Ma már határozottan jobban indult a reggelem. Egész nap szerelmes napom volt. Jó kedvűen dudorásztam, játszottam Norcóval. Élveztük a napsütést, ő kin játszott én tekertem a köröket. Reggel voltam dokinál, majd két hét múlva vissza. Ha rábólint akkor kezdhetjük a vizsgálatokat, de akkor már jön a kedvesem is. Remélem legalábbis.  
Nem is tudom ma hány kört futottam a bringával, de nagyon jól esett, szeretnék újra tekerni, de ahhoz rendbe kell szedni a kicsikét meg felvigyázást intézni a gyerekre, de most van jobb dolgom is.
Nemrég (20 órakkor) begörcsölt a pocim, mert felhúzták az agyam, és ahogy odakaptam leesett a gyűrűm a földre, így szét is esett. Azóta próbálom összerakni. Néztem már videót, képet, olvastam tanulmányt, elmesélte a kedvesem is, de egyszerűen nem megy. Annyira megszoktam a napokban, hogy rendesen hiányzik, mert ugye tudni illik, hogy én 7 éve nem hordok a gyűrűsujjamon gyűrűt, egy bizonyos ok miatt. És vasárnap óta ott van a gyűrűcske, bár ez még a kedvesemé, de majd egyszer eljön az igazinak is az ideje.

Tegnap kaotikus napom volt. Rossz és rosszabb követte egymást, ennek köszönhetően én is kiborítóan viselkedtem. Egyik hülye ötlet a másik után pattant ki az agyamból, aminek a végeredménye az lett, hogy estére már teljesen hülyeségeket beszéltem. S az álomvilág, ami reggel elkapott, estére teljesen magába szippantott. Tisztelem azokat az embereket, akik ilyenkor próbálnak meghallgatni, megérteni engem vagy egyáltalán elviselnek.
Egy jó fürcsi, forró tea, gyertyák és füstölő után sikerült megnyugodnom. Majd elkerülve, hogy újra rabja legyek valami ördögi rossznak inkább nem ültem ide vissza.
Valami, amiért tegnap álmaimban még annyira tenni akartam, s jó lett volna ma már megrémített. Hogy én, 22 évesen? Nem, kizárt. Aztán csak mégis elgondolkodtam rajta. De visszatértem a jól megszokott pesszimista életszemléletemhez és, így nem érhet semmi rossz, mert fel vagyok rá készülve.
 

A szeretet és a szerelem távoli rokonok, de mégis sokan összekeverik őket. Lehet szeretni szeretettel, úgy, hogy tüze az átjárja tested és lelked. Lehet szeretni szerelemmel, de az sokszor porrá is éget, ha nem vigyázol...

Péntek-Vasárnap viszonylatban ismét imádott párocskámnál voltam. Most csak én mentem, Norcó itthon maradt. Neki is szoknia kell, hogy anyuci nincs mindig mindenhol ott, amúgyis nagyszülőkkel maradt itthon. Valamint nekünk is kijár egy kis "magány".
Voltunk kirándulni, sétálni, romantikáztunk, néztünk filmet, bár igaz valamiért mindig közbe szakadt. Megbeszéltük az élet nagy dolgait.
Felvetettünk egy két dolgot, ami így az első hónap után igencsak komoly, s azt mondanátok meggondolatlanok vagyunk, de nem. Ezért inkább nem is mondok semmit. Ha igazunk van akkor úgyis kiderül legkésőbb karácsonyra. Illetve azért illene megérdeklődni tőle is, hogy elmondhatom-e a hírt. :)
 

Ha rámosolyogsz valakire az visszamosolyog. Ma szembesültem ezzel a ténnyel. Egész nap jó kedvem volt. Mosolyogtam mindenkire és tényleg visszamosolyogtak. Voltam ma városban mert felhívott az egyik ismerős akinél maszekoltam, hogy kifizet, menjek el érte. Épp ideje volt már, de jókor jött a hívása. Öltöztem és kerékpárra pattantam. Jó volt ismét tekerni. Fülemben üvöltött a Tankcsapda, ennek ellenére mindenkire mosolyogva köszöntem. Láss csodát mindenki mosolyogva visszaköszönt. Nap tanulsága: kerékpárral nem veszünk be 90 fokos kanyart egy beláthatatlan szűk aluljáróban. Nem néztem meg a beton szerkezetét, de nem sok kellett hozzá. Majdnem leolvastam egy autó alvázszámát is, de nem én voltam ott a hibás. Vettem a manónak a rossmannban cumit az üvegére és kifelé jövet megláttam egy régi ismerős kocsiját. Vagyis a rendszámot, mert az autókon rögtön azt nézem valamiért, de most nem kezdtem el rögtön keresgélni a szememmel, nem voltam rá kíváncsi hol hogy van nem akartam vele összefutni. És tök jó érzés volt. Eltűnt az a nyomasztó érzés ami 7 éve bennem lakik. Egyszerűen felültem a kerékpárra, bedugtam a fülest a fülembe és mentem tovább. És jó volt, nem foglalkoztam vele. Megszűnt.
Hazafelé tartottam, amikor találtam egy tárcát. Megálltam, felvettem. volt benne némi készpénz és sok kártya. Megkerestem a lakcímkártyát és megfordultam. Az újparkban lévő térképen megnéztem, hogy hol van az utca és visszavittem a tárcát. Szerencsémre a tulajdonosa otthon volt. Be akart egy kávéra hívni, és szeretett volna jutalmat is adni, mert visszavittem hiánytalanul, de nem fogadtam el. eszembe jutott, amit kedvesem mondott a selmeci szellemről. Szeretnék megváltozni, elkezdtem lassan egy hónapja és ezt nem fogom abbahagyni.

Norcóval kapcsolatban sokszor elbizonytalanodok. Vannak pontok, mikor megértem a "hisztijét", de egyre többször jön el az amikor nem tudom mi váltja ki és miként kezeljem. Hétvégén is voltak ilyen húzásai. Próbáltam higgadt, nyugodt maradni és a legésszerűbben következtetni, de nem mindig sikerült.
Már meséltem arról, hogy egyre jobban ragaszkodik a megszokott ritmusához. Ha valamiért nem úgy mennek a dolgok, mint azt megszokhatta, akkor bizony gond van.
A napi rituálé a következő szokott lenni:
5-6 körül kelés, készülődés, indulás bölcsibe. (hétvégén mesenézés, játék)
7,30-8 reggelihez készülődés, reggeli
8-10 játék, olvasás, mondókázás
10-10,30 tízórai
10,30-11,30 levegőzés, játék az udvaron (bölcsiben szintén bent vannak ilyenkor is)
11,30-12,30 ebédhez készülődés, ebéd, majd alvás
14 ébredés
14-16 mondókázás, rajzolás (már amikor hajlandó), játék
16-16,30 uzsonna
16,30-19 előjönnek a képeskönyvek a figurák, próbáljuk őket megnevezni, mondókákat tanulunk táncolva, tsmt tornázunk
19-20,30 vacsora, fürdés, fekvés

Általában ebből áll egy napunk. Hétvégén ez teljesen felborult. Túl sok napot vállaltunk el,, így elsőre. Az új környezet, a megszokott szoba, ágy, játékok és megannyi dolog hiányzott neki. Vasárnap és hátfő már eléggé kritikus volt, sajnos utólag gondolkoztam el mindezen. Tegnap amikor megjöttünk semmi gond nem volt. Szó nélkül ment aludni se tej, se tea nem kellett neki. Reggel mosolyogva kelt fel. Igaz, hogy megint nem reggelizett, de ezen már nem akadok ki. Egész délelőtt elvolt, játszott, egy hangját nem lehetett hallani, délben is szó nélkül ment aludni és még evett is egy kis karfiollevest.
Valószínű, hogy legközelebb úgy kell összehangolnom mindent, hogy a napirendet be tudjuk tartani. Lehet,  egyenlőre korai neki, hogy máshol, új környezetben aludjon, s ébredjen. Napközben ha valahol vagyunk nincs gond, megszokta már a vonatozást is, de az éjszakák gondot jelentenek úgy néz ki és az is, ha új helyen kezdődik a nap.
Szerdán délben telefonálok a Vadaskertbe, kérek időpontot, mert ez nekem már több mint gyanús. Ráadásul a bölcsiben is egyre több mindent kényszerítenek rá, vagy hagyják rá, hogy csak hiszti. Nem akarom, hogy a végén még jobban megutálja a közösséget.

Megjöttünk. Megújulva, boldogan.
Hol is kezdjem? Péntek délután indultunk újvárosba, itthon kisebb nagyobb veszekedésekkel, estére értünk oda. Norcó mindenkinek meglepetést okozott. Matyit a következőképp üdvözölte: Vonatról leszálltunk, sétáltunk egy darabig, majd meglátta őt és odaszaladt hozzá, kiabálva, hogy "Apa". Nagyon aranyosak voltak, olyan igazi családi idil.
Nem nagyon akarom részletezni, de annyit elárulok, hogy nagyon szép volt ez a pár nap. Norcó folyamatosan apázta és a kisebb hisztiket leszámítva elvolt. Jól van féltékeny, nem is kicsit. Hol rám, hol rá. Tegnap 8 körül értünk haza, nehezen indultunk neki az útnak, s egyúttal az elválásnak is. Annyira szórakozottak voltunk, hogy a vonatjegyünk a kedvesemnél maradt, így megbüntettek. Mindegy majd be lesz fizetve, ez van.
Életemben nem voltam ennyire soha szerelmes és ennyire boldog sem. Csak nehogy megüssem a bokám...

A héten kezdhettük ismét a bölcsit, meggyógyultunk. Hétfőn fejlesztésen voltunk, amit a g gyógypedánk sajna lekésett, de zeneóra volt, amit Norcó nagyon élvezett. Tegnap volt az első napunk a betegség óta. Azt nem mondanám, hogy jól vette, mert majdnem mindenkienk nekiment. Az egyik picilányt még meg is tépte. Sajna ilyenek körülötte előfordulnak. Mondtam a gondozónknak, hogy ma és pénteken bent kell hagynom, mert dolgom van. Nem nagyon tetszett neki, de nem tudok mit csinálni ez van. Beszéltem az igazgatónővel és ő is mondta, hogy nyugodtan vigyem be Norcót, nem lesz baj. Reggel be is vittem. Egy vonattal később jöttem, mert megvártam a reggelit, ugyanis a csoport másék felének a gondozója volt csak bent és nem akarta elvállalni Norcót. (De hát könyörgöm, ez nem akarom-nem akarom módon működik.) Mert ha elkezd verekedni, nem tudja a gyerekeket vigasztalni és közben Norcót lenyugtatni is. (Minek választotta ezt a pályát, ha nem tud egy adott szituval mit csinálni?) Reggel nem volt gond, különösebben, reggeliig. Mivel öten lettünk és egy asztalkánál 4en ülnek így Norcót Fruzsi mellé kényszerült, ő az egyetlen gyerek akitől pánikrohamot kap, fél tőle. Drága gondozónő, amikor nem volt az én manócskán, akkor megengedte Fruzsinak, hogy a helyére üljön. Ma betoppant a kislány reggeli előtt és szaladt Norbi helyére. A gyerek elkezdett sírni földhöz vágta magát és kérte a székét. Egyszerűen a másik székre nem volt hajlandó leülni, mert az nem az ő helye, még teát sem akart inni. Inkább elment játszani. (Túl nagy dolog lett volna a kislányt átültetni a saját helyére, Norbit meg visszaengedni az eddig megszokott helyre? Aláírom, hogy egyáltalán nem vagy csak keveset eszik, de akkor is miért nem lehet egy megszokott rendszert tartani?) Eljöttem, nem tudom mi folyik most benn. Nem telefonáltak, szóval túl nagy gond nem hiszem, hogy van. Van pár érdekes tünete Norcónak, ami miatt szeretném majd elvinni a Vadaskertbe, mert nekem nagyon gyanús, ha mást nem akkor legalább megnyugtatnak, hogy semmi baj.
Számomra a legújjabb gyanús dolgok:
- Nagyon ragaszkodik a megszokott dolgokhoz, a változást nehezen fogadja el. (Lsd. feljebb reggelinél az ülési probléma, vagy pl. ha másik cipőt kel felvennie mint a megszokott, egy új ruhadarab, új íz, egyre több mindenben agaszkodik a megszokotthoz.)
- Ha valaki is a belső személyes terébe férkőzik szintén pánikrohamot kap, amit vagy sírással, tombolással, vagy elfutással, esetleg lökdöséssel, veréssel, tépéssel mutat ki. Ez a belső tér olykor fél méret, de van hogy csak 20 centi. A felnőttekkel elvan ez kizárólag a gyerekekre vonatkozik, valahogy nem tudja őket elviselni, sem a kissebbeket sem a nagyobbakat.

Megbizonyosodtam afelől, amit a koraiba mondtak szeptemberben. Norbinak környezetváltozás kell. Ez már részben megvan. Kapott egy apukát, aki nagyon szereti, igaz a távolság egyenlőre meg-megakadályoz minket, de Norcó lelkesen integet, és magyaráz neki, ha megy a kamera és beszélgetünk. De az sem szokatlan tőle, hogy ha be van kapcsolva msn és látja a képét, akkor integet neki és kiabál. Napközben nyugodt, kiegyensúlyozottabb, sokat mosolyog és evet. Most már én is aktívabb vagyok. Jó kedvem van, mosolygok, énekelek, zenét hallgatok, táncolok. Nagyon sokat játszunk együtt és beszélgetünk a pöttönnel.

A nagyfiú az elmúlt két hétben nagyon sokat fejlődött. Igaz, hogy megint itthon volt, nem ment bölcsibe, mert beteg lett, de nagyon büszke vagyok rá. Tesz-vesz elvan.
Néhány újdonság, amit az elmúlt két hétben kezdett el:
Tettek:
- kockákat tesz egymásra
- autókat tesz egymás mellé
- buborék fújóból buborékot fúj

Végre rávett a párom, hogy menjek el orvoshoz. Tegnap reggel meg is történt, bár leeht nem kellett volna, vagy legalább vele együtt. Találtak a méhemben egy cisztát. Most gyógyszert szedek, 3 hét múlva kiderül, hogy kell-e műteni, vagy nem. Addig is szorgosan szedem a bogyókat, mert azért majd évek múltán szeretnénk egy gyerkőcöt, ha van választási lehetőség akkor lányt. ;)
Éjjel sokáig beszélgettünk camom keresztül, aminek az lett a vége, hogy Norcó csatlakozott hozzánk valamikor 2-3 óra felé. Nagy örömmel integetett a kamerába, s kiabálta; "APA!" Aztán alig lehetett 4 órakor elszakítani a géptől.
Nemrég volt a postás, többek között meghozta anyáméknak a végrehajtói papírt. Nem nyitottam fel, nálunk nem szokás más levelét megnézni. De abból kifolyólag, hogy elvileg saját kézbe adhatta volna a postás csak és elsőbbségi nem remélek sok jót. Lehet, hogy mégis hamarabb költözöm mint nyár? Ha minden kötél szakad akkor visszamegyünk Pestre az otthonba. Csak az a gáz, hogy oda nem vihetem a gépem és nem akarom, hogy azt is elvigyék. Nem baj, majd kiokoskodom addig.

Délelőtt bementem a gondozónkhoz, hogy telefonáljak meg megbeszéljem vele, hogy mit lehetne az exemmel kezdeni. Igazából nem sokra mentem. Felhívtuk a  Pest Megyei Közgyűlést, hogy mi van az ösztöndíjjal. De mivel nem kapták meg a pénzt az államtól és van 10milliós adósságuk nem tudják utalni egyenlőre az ösztöndíjat. Na mondom, tök jó. Talán, ismétlem talán az első 5 hónapot ki tudják huszadikán utalni (10 hónapra jár az ösztöndíj)
Felhívtam a Magyar államkincstár Családtámogatási Osztályát is. Részletesen elmondtam a hölgynek mi ügyben keresem, majd kb. 2 perc várakozás után közli, hogy amit a koraiba kaptunk szakvéleményt már azt is elküldhettük volna és akkor megilletne a többi támogatás. Menjek el a postára és küldjem el most, jövő hónaptól aszerint fogom a juttatást kapni a pici után illetve ha megkapom tőlük a válaszlevelet, akkor elmehet dolgozni 8 órában és hosszabbított gyest kapok.
Milyen jó, hogy az embert felvilágosítják előre... Talán ha mondták volna már elintéztem volna, ezt is tök véletlenül tudtam meg hogy Vácra kell beszólni, nem Ceglédre.
Hogy ne unatkozzak és nehogy hamar hazaérjek elugrottam még a bíróságra is. Távolságtartási végzést szerettem volna kérni. Mivel a szülők mint tanuk elfogultak és nincs fél éven belüli látlelet, így nem tudtak velem mit kezdeni. Nem baj, várok, óvatos leszek. Reméljük nem történik semmi.
Csak nyárig kell kibírni. Utána ha törik, ha szakad elköltözünk. Ha kell akkor egyedül megyünk, de megyünk.

Te éltetsz Norcó. Miattad nem adom fel, mert te nem tehetsz a körülményekről, nem te kérted az életet. Nagyon szeretlek.

Ez most nagyon rám férne. Mert nagyon nem tudom mit érzek!

Úgy látszik elkiabáltam a minap, hogy nem láttam mostanában az exem. Ma volt itt délután. Voltam olyan hülye, hogy kimentem a kiabálásra. Számon kérte, hogy kivel vagyok együtt és hogy milyen jogon ez meg az. Közöltem vele, hogy semmi köze hozzá, de ismét adta a megszokott formáját és persze kérdezgette mi lesz a kicsi szülinapjával. Mi lesz? Meg lesz tartva, de nem vele. Ha eddig nem érdekelte akkor ezután se érdekelje. Boldogok vagyunk, családunk van. Nem most kellene féltékenykedni, és "apának" lenni. Nem tetszett persze neki. Ez kellett most nekem, amikor így is az összeroppanás szélén állok megint. Megyek majd bíróságra távolságtartási miatt, mert ez így nem állapot. Nem tudom mi van az ügyészségen, mi lesz a perünkkel. Nagyon elegem van. szeretnék már nyugiban élni.

Csodálatos volt a szombati nap. Már reggel izgatottan keltem fel s tipikus női mivoltomnak megfelelően sokáig készültem. Valamiért ismét elkapott a "ne menj" érzés. De mit volt tenni, elindultam. A kicsi most otthon maradt. Szerettünk volna egy kicsit kettesben lenni. Megérte. Egy könnyed városligeti séta után elmentünk moziba, ahol megnéztünk egy animációs filmet, a Toy Story 3-at, gyermeki lelkünknek adózva ezzel. Majd egy komolyabb következett, a Csak szexre kellesz című film. Az a tipikus összebújós szerelmes pár voltunk, akik számtalanszor mondták ki még a film alatt is azt a bűvös szót, hogy szeretlek, s megszámlálhatatlan csók csattant el. Miután vége lett a fimnek kisétáltunk egészen sashalomig. A hűvös idő ellenére jó volt kéz a kézben járni, sétálni, mélyen egymás szemébe pillantani. Jó volt ismét boldognak érezni magam, mint egykor. Mivel nem volt velünk a kicsi Norcó, így akadályok nélkül tudtunk meg-meg állni és mindenről beszélgetni. Úgy érzem szerelmes vagyok. Boldog. De nem bizakodom, még mindig nem. Tervezgetünk, elvagyunk. De nem vagyok optimista, nem bízom el magam, mert amikor teljes odaadással szeretek valakit általában akkor üt be baj. Csak ez így nagyon nehéz. Sokszor mondanék tennék valamit, de mégsem teszem, aztán meg hülyén jövök ki a helyzetből. Majd ha hetek, hónapok telnek, talán majd akkor teszem meg amit most nem szeretnék. Igazából nem tudom. Magam vagyok a teljes antiszocializmus és pesszimizmus egy személyben. Valahogy annyira hajtottam a jót és a szépet, hogy kaptam jócskán az élet pofonjai közül, de mégsem tértem észhez. Most pedig hogy itt lenne talán az igaz szerelem, nézd mit teszek. Azon gondolkodom, nem-e lenne jobb nekünk egyedül, Van elég bajunk, gondunk, zűrös életünk, nem kell ebbe senkit belecibálni ezzel őt is lehangolni. Nem tudom mit tegyek. Szeretem, nem akarom elhagyni, de valahogy mégsem megy. Lehet, hogy tényleg túl gyors ez az egész.

Megesik mindenkivel szerintem amikor tudja, hogy valamit ki kellene mondania, de nem mondja, amikor érez valamit, de nem engedi ki az érelmet. Ez a tipikus ember vagyok én is, aki nehezen mondja ki, hogy szeretlek, hiányzol és még sorolhatnám az egyre mélyülő érzelmeket. 15 évesen megtanultam mi a feltétel nélküli szeretet és mi az igaz szerelem. Azóta egyik barátom sem tudta ezt az érzést megadni. Igaz lett közben egy fiam, de ez nem változtat semmin. Kívülről tartom magam az erős és megrendíthetetlen személyiségnek. De belül mint egy kártyavár, képes vagyok pillanatról pillanatra összeomlani. A hosszú évek alatt megedződtem, talán úgy mint senki más. Megtanultam kordában tartani az érzéseim, nem kimondani, hogy szeretlek és azt hogy imádlak. Meg tanultam az "én is" szót használni. Semleges. Most ismét jött valaki, aki mint egy tündérmese megváltoztatta az életünket. Hülyeként, sutba dobtam a tanultakat. Ki mertem ismét mondani szeretlek. Túl hamar. Nem kellett volna. Egy hirtelen jött fellángolás, némi öröm és már kész a baj. Nem vagyok féltékeny típus, de amikor az ember a legjobb barátjával olyan mély kapcsolatot ápol amit még a szerelmével sem, főleg ha az az ellenkező nemhez tartoik, na az nekem sok. Sok, mert aki a legnagyobb erőt adta, aki megtanított bízni és szeretni az több mint 2 év hitegetés után a legjobb barátjánál kötött ki. Amit az követett,hogy majdnem a fogam hagytam emiatt ott. Nem vagyok féltékeny típus, de az ilyen legjobb barátoktól félek.
Lehet ismét így járok? Nem akarok! Mostmár itt van Norbi. Nem lenne hozzá elég erőm, hogy felemelt fejjel okosan csináljam végig. Túl hamar mondtam ki, túlságosan őszínte voltam?!
 

Egész hetem jó volt eddig kisebb nagyobb dolgokat leszámítva. Kedden ment a Manó bölcsibe, de úgy fél kilnec körül el kellett hoznom mert lázas volt. Azóta itthon van, holnap viszem majd vissza. Nekem egész héten jó kedvem van. Végre megcsináltam a hónapok óta nem működő hangot a gépen és feltettem a camot is. A jó időnek köszönhetően nagyon sokat vagyunk az udvaron.
Jó kedvem van dalolászok, mindent boldogan és pozitívan csinálok, ami tőlem nem megszokott. Norcó is nagyon ügyesedett a héten, el tudja a számokat mondani (persze valaki után) tízig. Kimondta az első mondatot: Megy a autó. Elkezdett építőkockákkal játszani, ami már igencsak időszerű volt!
Hála az Istennek a héten az exem sem zaklatott. Az utcán egyszer láttam, anyámmal voltam benn a városban, de ő a másik oldalon ment.

Ma voltunk a Koraiban és meglepően vette mindenki tudomásul Norcó viselkedését. Elsőnek a haját dicsérték meg, aztán a magatartását. Mint mindig sajnos most is késtünk, de Ági így is örömmel fogadott. Nagyörömmel újságoltam, hogy hétvégén voltunk állatkertben és, hogy mi történt, de szó esett a jövőbeli tervekről is. Valamit megkaptuk az első 3 havi úti költség térítéshez szükséges papírokat, holnap feladom postán. Egy óra játszótéren való intenzív játék után következett Márta néni zeneterápiája. Norbi itt sem a szokott formályát hozta. Éneklés és köszöntés közben az ölemben maradt, aztán aktívan részt vett a mondókákban, a hangszerekkel való játékban és a saját kis nyelvén folyamatosan énekelt. Eddig mindig nyügi és hiszti volt, de most nem. Vidám, pörgős és aktív. Samuhoz többször is odament, iagz testi kontaktus most sem volt de már ez is haladás. Mindenki kérdezgette, hogy mi történt hétvégén, mi volt a kicsire ilyen jó hatással. De igazából nem tudtam mit mondani, mert még én sem tudok sokat. Viszont remélem továbbra is ilyen jó hatással lesz Norcóra az új családtag.

Ma le lett vágva az én kicsi angyalomnak a haja. Már nem akarta engedni, hogy hosszú göndör fürtjeit fésüljem, pedig még kifésülő spray-t is bevetettünk.
Természetesen, itthon lett levágva, most elsőnek géppel. Tartottam tőle, hogy félni fog tőle vagy a fodrászkodás közepénél megunja, de nem, jól elvolt, anyuci pedig pik-pak letolta. :)

Amikor ezt a blogot nyitottam egy másikat zártam le. Egy múltat, mely orrsz emlékekkel van tele. Nem akartam, hogy valaki aki erre téved, olvas, lát, ismerős, rokon, barát, ismeretlen csak a rosszat a fájdalmat lássa. Lezártam életem azon fejezetét. A valóságban vannak még elvágatlan szálak mik újra s újra feltépik a régi sebeket, de remélem ezeket a szálakat is sikerül egyszer eltépni végérvényesen, örökre.
Azt hiszem lassan értelmet nyer a szó. Újrakezdés. Új életet kezdtünk a kisfiammal egy új világban. Mely tele van szeretettel, boldogsággal és sok-sok örömmel. Ez nem csak nekem fontos, hanem Norbinak is, mert eljött az az idő, amikor már kell neki egy apa példa, amikor már egyre többet felcsendül a bűvös szó: apa. Én már kevés vagyok neki. A minap egy fimet néztünk megható jelenet volt a kislány és a szülei között, egyszercsak rámnézett Norbi és mondta: apa nins. Nem tudtam mit mondani, csak annyi jött ki a számon, hogy nézze tovább a filmet. Nem értettem, az egész szituációt.
Norbi kicsit más, legfőképp a saját korának megfelelő közösségben, de őt elsőre elfogadta, ez egy jel, és örülök neki, remélem sokáig leszünk boldogok és nem kell új blogot nyitnom. :)